2020

Sajtóközlemény - A Hajléktalanság megelőzése a Lakhatás támogatásával Békésen

Sajtóközlemény

A Hajléktalanság megelőzése a Lakhatás támogatásával Békésen

2022. március 31.

Lehetek Én is elnevezéssel 42+3 hónapon keresztül segítette a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ a hajléktalan személyeket az EFOP-1.1.4-16-2017-00004 projekt keretében. A program 173,1 millió Forintból valósult meg, melyet az Európai Unió és a Magyar Kormány támogatta 100%-os intenzitással, vissza nem térítendő támogatottsággal.Kép1

A program a hajléktalan személyeket komplexen támogatta az emberi körülmények között való felépülési modellel, melyhez lakhatást, szociális tevékenységet és állapotjavító szolgáltatásokat nyújtottunk.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 173,1 millió Forint Európai Uniós támogatás segítségével.

A projekt megvalósítása Békés közigazgatási területén életvitelszerűen élő hajléktalan, nem lakhatás céljára szolgáló épületekben élők lakhatása, képzése köré szerveződött. A projektben elsődleges szempont volt a biztonságot nyújtó lakhatás biztosítása. Intézményünk szociális szakemberei kompetencia határaikon belül vállalták a komplex szociális szolgáltatások nyújtását. A lakhatáshoz jövedelmi helyzettől, egyéb faktoroktól függően biztosítottuk a programban a rezsitámogatást. A pandémiás időszak projekthosszabbítást igényelt, így az előre tervezett 42 hónapos intenzitást 3 hónappal toldottuk meg a biztonságos feladatellátás okán. A 45 hónap alatt bizonyítottan 9905 vendégéjszakát töltettek el a célcsoport tagjai a projekt támogatása által, ebből 16 fő 25 év alatti a programba lépéskor. A lakhatás mellett nyitott lehetőségként képzési repertoárt kínáltunk, valamint értékközvetítő szabadidős foglalkozásokat nyújtottunk. A projekt során a megvalósítók szakmai fejlődése is biztosított volt. A projektben együttműködő partnerünk volt Békés város jelzőrendszere, a Rendőrség, Polgárőrség, Egészségügyi szolgáltatók, civil és egyházi szervezetek.

A támogatottak társadalmi kapcsolatainak erősítése, újraépítése eredményesen megvalósult, annak ellenére is, hogy számtalan előre nem tervezhető nehézséggel kellett szembenéznünk. A szociális szakma ezúttal is bizonyította; a megújulási készség, a megváltozott körülményekhez való adaptív alkalmazkodás mesterei. A célunkat elértük, hiszen a hajléktalan egyén támogató családi, társadalmi kapcsolatai diszfunkcionálisan működnek, ezért cél ezek feltérképezése és a programokra való bevonása. A társadalmai reintegráció Békés városában összlakosság szintjén ismeri a problémákat és képes megfelelő szolgáltatásokhoz juttatni a potenciális célcsoportot.

A projektről bővebb információt a www.bvszszk.hu oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Fazekas Ágnes, szakmai vezető

Elérhetőség: Békés, Jantyik Mátyás utca 1.

Tel: 06-66-411-562

email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Don't have an account yet? Register Now!

Sign in to your account